Kastély, fürdő, kurtizán
Magyar származása ellenére a császári oldalt szolgálva Bem apó ellen harcolt Erdélyben a labanc báró Puchner Antal Szaniszló, korábban részt vett a napóleoni háborúkban, később nyíltan szembeszállt a magyar országgyűléssel. Nagyon szeretett volna magának birtokot, és az uralkodó a hűséget jutalmazva még 1840-ben neki adományozta bikali földjét, mert bizony megérdemelte. De hát a politika már akkorában is erről szólt, ha jó oldalra áll valaki, akkor nagyot kaszálhat.
Márpedig a birtok jó nagy, van vagy 4 hektár. A kastély épületét a báró fia, Hannibál – micsoda beteg név – fejezte be, később az unoka, Károly folytatta a bővítést, aztán úgy tűnik kihalt e nemes család. Szerencsére a kastély fennmaradt, 1993-ban felújították, műemlékké nyilvánították, majd 1996-tól működik mint kastélyszálló.
Virágzó levendula
Úgy gondoljuk, hogy itt az „isten háta mögött” pont jó lesz nekünk pár napig, Bikalról még soha senki sem hallott, jó messze van mindentől – egyaránt 50 km innen Pécs, Szekszárd és Kaposvár is. Aztán amikor bekanyarodva a szálló parkolójába meglátjuk a temérdek autót, nem kicsit ijedünk meg. A recepción közlik, hogy telt ház van, úgyhogy a vacsora két turnusra lesz bontva, hát nem ugrálunk örömünkben. Gyors számolás: 17 szobás kastély, 9 szobás fürdőház, 24 szoba a vendégházban, 31 az udvarházban és a 28 szobás palota, az több mint 100 szoba minimum 250-300 fő, gyerekek, kutyák, macskák, nagymamák, hát minden lesz itt, csak nem pihenés.
Halogén tökök a kertben
Aztán kiderül, hogy tényleg pont jó itt nekünk, gyakorlatilag az étkezések kivételével emberrel nem találkozunk egész nap. Hogy hogy csinálják, vagy hova lettek nem tudjuk, de őszintén nem is nagyon érdekel minket.
Hála boszorkányunknak nem a múzeumi teremre emlékeztető zöld és kék kastélyszobában, hanem az idén épült reneszánsz palota épületében lesz a szállásunk, ekkora szobát szállodában még nem láttunk, egy légtér a háló a nappali és a fürdő, a kád a térelválasztó, csupán a wc-n találunk ajtót. Hatalmas a terasz, az egész lakosztály nagyon rendben van.
Sosemlátott szoba
Akárcsak az épületben kialakított 18 éven fölülieknek szóló fürdő – sajnálatos módon félreértem és pucér masszőrlányokra számítok – a 3 nap alatt összesen 4 emberrel futunk itt össze, gyakorlatilag miénk mindhárom pezsgőmedence, az összes szauna és gőzkabin, valamint az elsőre kissé furcsa 20-40 cm mély pihenőmedence. Hamar rájövök, órákig jó itt fetrengeni, a 34 fokos vízben. A birtokon van még 2 élményfürdő, biztosan jók azok is, de mégsem mozdulunk ki a palotánkból.
Sehol egy masszőrlány
Ami kicsit sem szép, ellenben nagyon ízléstelen, de ez az egyetlen „hibája” a helynek. A parkban virágzik a levendula (októberben!), a személyzet mindenhol ott van, mégis észrevétlenek, a kikapcsolódásra minden adott. Még a szombat esti esküvő sem zavarja meg a nyugalmat, a nyitott teraszajtó mellett sem hallatszik fel a „mégnemveszíthetekméééééééégnem”.
Makett
A birtokkal összenőve – gyakorlatilag a palota a térelválasztó – áll a bikali Élménybirtok, tematikus park, középkori falu kézművesekkel, lovagi tornával, madarászokkal, színészekkel. Van itt falu, óváros, főtér, fogadó, lovagi küzdőtér, a makettházakban fafaragó, kovács, bőrdíszműves, kosárfonó dolgozik.
Szieszta a középkorban
Az egész hely lehetne nagyon giccses is, mégsem az, nem sok, nem mászik az arcunkba, nem csöpög, nem hiteltelen, egyszóval pont a határon lavíroz. Nevetgélünk Zinán, a bikali kurtizánon, aki diplomát ad a lányoknak, szurkolunk a fekete (vörös) lovagnak a párbaj során, simogatunk szőrös állatokat – szamarakat az utcán, a többieket az óljukban – és jól érezzük magunkat. Kicsi skanzen az egész, mégis szerethetőbb, mesevilágszerűbb mint a nagy testvér.
Zina diplomát oszt
A döntő
Ilyen tornác kell nekem
Búcsúzóul megköszönjük a bárónak a birtokot, ha mást nem is tett életében magyarokért, ezért már megérte, még ha nem is tervezett 150 évvel előre.