Csillogó nagynéni

Tanti – Budapest

   Tavaly augusztusban nyitás, márciusban Michelin csillag, áprilisban bezárás, botrány és séfváltás, zavaros sikertörténet magyar módra, ez a Tanti-sztori.

A tartalomból

    Michelin csillagos étterem egy plázában, ilyenünk még úgysem volt. A Hegyvidék bevásárlóközpont nem oly régen épült, korábban fodrászhoz jártunk ide az Apor Vilmos térre, most Kobe marháért vagy szemérmetlen módon túlárazott delikát cuccokért ugorhatunk be. Budai elit hely, hát nem egy Csepel pláza. Volt itt valaha egy Brúnó&Brúnó, ahova mindig is szerettem volna eljutni, aztán ez már nem fog összejönni. Tavaly megnyílt a Tanti étterem, Pesti István séf rántotta össze a konyhát – pedig szó volt előtte nála a Sparheltről is – márciusban pedig negyedikként az országban kaptak egy híresgumis csillagot. Meg is reccsentek egy pillanat alatt, de erről majd kicsit később. Szóval mindenki alaposan meglepődött a gyorsan jött sikeren, Pesti István elmondása szerint a legjobban ő maga. Nem szokás egy fél éve működő étterem esetében ilyen magasságokig eljutni. Persze jó magyar módra azonnal beindult az összeesküvés elmélet gyár, nem tudjuk meghazudtolni magunkat.

    Az eleinte inkább csak az ebédmenükre koncentráló étterem a hirtelen jött sikert és népszerűséget nem nagyon tudta kezelni, érdemes egy pillantást vetni a Tanti facebook oldalára. Az értékeléseknél található temérdek öt csillagos vélemény mellett nem ritka a legrosszabb osztályzat, szinte kizárólag mind ugyanazzal az indoklással. Láthatóan fél háznál sem engednek be több vendéget, sokan nem tudják ezt mire vélni. A magyarázat pedig egyszerű és talán a megoldás is az lehetne. A Brúnó&Brúnó konyháját másképp tervezték, mint a Tanti elképzelése. Magyarul kicsi a konyha ennyi asztalhoz és ezért nem fogadnak több vendéget, mint amennyit még ilyen színvonalon elbír a konyha. Logikus, kár, hogy ezt nem oldják meg valamilyen módon (leválasztás, bútorrendezés), de nem is kommunikálják látványosan kifelé. A séfváltás is talán ennek köszönhető, áprilisban két hétre be is zárták az éttermet. Az új étlappal pedig Heiszler Olivér jelentkezett, aki olyan helyeken dolgozott korábban, mint például a Costes, Onyx, Chateau Visz, MÁK vagy több csillagos spanyol étterem (Akellarre, Martin Berasategui, Mirador de Ulia), de megfordult Londonban is, többek között a Ledburyban vagy az extravagáns Kitchen Table-ben.

   Tehát mindenképpen érdemes asztalfoglalással indítani, így nem érhet minket semmi meglepetés. A Tanti próbál elkülönülni a bevásárlóközponttól, az étterem az utca felől, a teraszon keresztül is megközelíthető. Hat órára érkezünk, most nyit a konyha, mi vagyunk az első vendégek. Ennek megfelelően mi vagyunk a központban, aztán ahogy szép lassan telnek meg az asztalok, ez szinte mit sem változik. Profi kiszolgálást kapunk, lesik minden mozdulatunkat, mégsem tolakodó, nem zavaró a szerviz. Minden kérdésünk nyitott fülekre talál, a borkínálatot is profi módon ajánlja a pincérünk. Talán csak a főétel és a desszert között lesz egy kisebb döccenő, de végül is mi kértünk egy kis pihenőidőt.

Panelterasz

    Kicsit kaotikus a berendezés, szinte nincs két egyforma asztal, a székek is az össze-vissza dizájnt erősítik, akárcsak a mennyezetről sűrűn lógó lámpák. Az egyik sarok kimondottan balatoni szocreálhangulatot áraszt, szürke rongyszőnyegen pihennek a narancssárga és piros szövetszékek, mögöttük unalmas függöny lengedez. Magas a beltér, mintha egy szerelőcsarnokban lennénk, csövek keresztül-kasul a plafonon.

Világos

A mai ebéd

Ki van a konyhában?

A sarok

    A már szinte kötelező fűszervajjal és kenyérfalatkákkal „lepnek” meg minket, de lesz még itt egy második amuse bouche is. Meggyes panna cotta erősen újragondolva, érdekes, mind ízében, mind állagában. Étlapról választunk, szerencsére nem kell sokat gondolkoznunk. Három leves, két előétel és hat főétel áll rendelkezésünkre, a tökéletes étlap, nincs túlbonyolítva. Tőkehal, szív, cékla vagy szépia, petrezselyem, karalábé, amit olvashatunk, az elkészítési módot még csak megtippelni sem tudjuk. Persze kapunk segítséget ebben is, hamar elkészül a menü.

Amuse bouche 1

Amuse bouche 2

    A zöldmártásos zöldborsósaláta – nem meglepő módon – csodálatos színben pompázik, roppanós a borsó, ízletes a hab, az összhatása tökéletes. A rebarbarás, málnás kacsamájam egy másik íz- és színvilág, talán egy picikét túl édes, de az állaga pompás, kezdésnek tökéletes mindkét előétel.

Zöldborsósaláta, zöldmártás

Kacsamáj, rebarbara, málna

Bontott kacsa

   Főételnek mindketten a spárgás vonalat választjuk. Míg a kucsmagombás nyulat zöldspárgával, addig a karfiolos bárányt fehérrel képzelte el a séf. Mindkét tányér precíziós remekmű, talán a tálalás több időt vett el, mint maga az étel elkészítése. A karfiolok három féle textúrában szerepelnek a tányéron, van itt hab és pirított állag is, kedvencem a hajszálvékony szeletekre vágott verzió. A bárány olyan puha, hogy szinte vágnom sem kell, szaftos és ízes, mesebelien finom. Hasonló eredményt produkál a nyúl, lehet, érdemes lett volna valamivel különbözőbb ételeket választanunk. Pedig a marhaoldalas majdnem célba ért a rendelésnél.

Báránysült, karfiol, fehérspárga

Nyúl, gomba, zöldspárga

    Desszertre már nem sok energiánk marad, azért egy kávé, karamell, étcsoki triót bevállalunk. Viccesen rájátszanak az édesség mennyiségére, groteszk látvány a hatalmas mélytányér szélére pakolt falatnyi fogás. Pedig nem kevés ez sem, jóllaktunk, nem kétség. De nem szabadulunk ilyen könnyen, a kávénk mellé ajándékokat kapunk, aprócska répatorták és licsivel töltött bonbonok az utolsó falatok, amivel elkápráztatnak minket.

Kávé, karamell, étcsokoládé

Répatorta, bonbon

    A Michelin csillag dacára nem fellengzős a hely, laza és könnyed a stílus, mindemellett profizmus mindenhol. Nagy kérdés, hogy Heiszler Olivér meg tudja-e tartani az előd által megszerzett eredményt. Szurkolunk.