Jó helyek 30.
Balatonfüred és környéke
Klasszikus
Balatonfüred olyan, mint Firenze. Pont az a hely, ahol le tudnám élni az életemet, szinte nincsen olyan év, hogy hosszabb-rövidebb időre ne laknánk itt. Voltak szinte egész nyarak, vagy csupán rövid pillanatok, hirtelen ötlettől vezérelt leruccanások, étteremlátogatások és hosszú hétvégék ugyanúgy. Füred évek óta nem változik, ismerjük, mint a tenyerünket, közben meg mégis mindig megújul, átalakul, képesek vagyunk gond nélkül „eltévedni”.
Ismerősként köszönt a piros templom két tornya, nincs messze innen Figuláék pincéje, nálunk fogunk eltölteni két éjszakát. Kedvesen fogadnak minket, majd pillanatokon belül miénk az egész vendégház. Rajtunk kívül senki nem lesz itt, de még a háziak is elutaznak néhány napra. Van egy pincénk, ráadásul nem is akármilyen. Esténként borozgatunk a boltíves teraszon, megkóstoljuk a Sáfránykertet és a rozét, vásárolunk olaszrizlinget és chardonnayt, gyönyörködünk a panorámában. Látszik innen a Balaton, a Tihanyi félsziget, a Tamás-hegy és persze a piros templom két tornya is. Az élet szép.
Figula Pince
Balatonfüred 1932 óta szinte egész augusztusban a borról szól, a Füredi Borhetek idén is a Tagore-sétányon foglal helyet, akárcsak mi, néhány pince asztalánál. Régen volt már az, amikor még szinte válogatás nélkül ittuk végig a sort (ó, azok a rossz emlékű zweigeltek), most már próbálunk tudatos fogyasztóknak tűnni. A Figula és a Jásdi pince faházai erősen ajánlott kategóriák, rajtuk kívül még a Fodorvint és Béláékat látogatjuk meg. Bambászkodunk a parton, csodálkozunk a soha el nem tűnő zokni-szandál divaton, meg úgy általában a legfurcsább lábbeliken, festett hajakon és bajszokon, furcsa mozdulatokon és vállalhatatlan öltözködési szokásokon. Mondtam már, hogy „pont ráérünk”?
Füredi Borhetek
Füred két strandja – az Eszterházy és a Kisfaludy – közötti építési területen, egy látszólag kihalt kalandparkkal szemben, egy társasház aljában nyitotta meg néhány hete éttermét a móri Maurus Pince. Sauvignon blanc-juk magyar mércével mérve a jobbak közé tartozik, be is ülünk hozzájuk egy kortyra egy álmos kora délutánon. Éhesek még nem vagyunk, pedig jó lenne kipróbálni a konyhát is, hallottunk már róla langyosat éppúgy, mint meleget.
Maurus Étterem és Borbár
És hát persze a Sparhelt. Dicsértem már éppen eleget itt, de persze most sem fogom vissza magam. A Sparhelt az ország egyik legjobb étterme, egyre inkább nincs kétségem efelől. Mehetünk bármilyen év- vagy napszakban, rendelhetünk hús-, tészta- vagy bármilyen ételt, a csoda garantált. Ezúttal kóstolunk borjú húslevest és kacsamáj roládot, őszibaracklevest és szarvas bélszínt, kacsamellet túrógombóccal, de persze kérünk a sláger spenótos, paradicsomos, túrós nudliból is. Tényleg nem tudok belekötni, mindegyik fogás bitang jó, eltaláltak az ízek és tökéletesen harmonizálnak is egymással, a tálalás pedig mint mindig, most is mestermunka. Köszi, B. séf!
Bistro Sparhelt
Furcsa helyen, egy benzinkút felett áll a Baricska Csárda, honlapjuk szerint páratlan környezetben. Bármit is jelentsen ez, a kilátás a vadszőlővel sűrűn benőtt teraszról ambivalens érzéseket generál. Egyrészt ott vannak az öregtőkék és az új telepítésű szőlők, valamint a Balaton megunhatatlan látványa, amibe csúnyán belerondít két panelszálloda, a Marina és a felújítás alatt álló Füred – mindkettő megérett a pusztulásra, azzal is szívesen elbeszélgetnék, aki ide álmodta őket -, aztán figyelhetjük még innen a kagylós benzinkút forgalmát is. De mindezekért bőven kárpótol a csárda, Ruprecht László – a sok közül az egyik – remekműve, a Baricskának is előszeretettel ad tanácsokat. Előételnek hideg libamájat kérek. Valószínűleg beletrafáltam az étterem egyetlen gyenge pontjába, a máj íztelen, a mellé tálalt zöld dió elnyomja mindennek az ízét, a bodzás hagymasaláta bizonyára bodzás. És amúgy sem illik a tálalás egy csárdához, mindezt meg lehetett volna oldani egy kis piros lábossal. Hamar túltesszük magunkat az apró csalódáson, hogy aztán a főételek meggyőzzenek minket a konyha profizmusáról. A füstölt kacsamell és a rántott szűzpecsenye is tökéletes, a hely hangulatához hibátlanul illenek, a szalonnás-tejfölös fejes saláta amilyen bizarrul hangzik, annál finomabb köret a hús mellé. A túrógombóc tökéletes zárása az ebédünknek. Sok-sok Baricskát még az országnak a rengeteg „becsalicsárda” helyére.
Baricska Csárda
Két napos Figula Pince birtoklás után áttesszük székhelyünket a szomszédos Koczor Pincébe. A távolság alig több mint két kilométer, most is tudatosul bennünk a költözős nyaralás egyetlen hátránya. Tíz órakor „a” helyről ki-, délután kettőkor „b” helyre bejelentkezünk, a köztes időt meg csomagokkal és zsákmányállatokkal teletömött autóval töltjük ki valahogy. Ezúttal elindulunk Csopak irányába.
Csopak – Jásdi Pince, Paloznak – Homola Borterasz, Lovas – na itt nem találtunk hasonlót. De a panoráma mindenhonnan pazar, szőlő, domboldal, Balaton – nem, nem fogom megunni. Alsóörsön benézünk a Török házba, Káptalanfüreden elmegyünk kedvenc Hókuszpókusz vendéglátónk előtt és egészen Keneséig gurulunk. A Pörc kizárólag magyar kézműves termékeket áruló delikát, ízléses, gusztusos a bolt úgy ahogy van. Sonkák, kolbászok és szalámik, sajtok, kávék és teák, valamint borok, minden a legjobb minőségben. Elrágcsálunk néhány falat frissen sült pörcöt, megkóstoljuk az olasz porchettára emlékeztető göngyölt oldalast és egy Guden Kertmöggel a hónunk alatt elégedetten indulunk vissza Balatonfüredre.
Homola Borterasz
A Koczor Pincénél a furmint lesz a mi szobánk, még szerencse, hogy nem az unalmas chardonnay. A szobákhoz tartozó teraszról ismét a Tihanyi-félszigetben gyönyörködhetünk – kettő az egyben, hisz mindkét oldalát megmutatja nekünk – és a Baricskából már megcsodált panelhotelekben. Mondtam már, hogy mit tennék, ha én lennék a király? A szoba amúgy tökéletes, falhűtés biztosítja a megfelelő klímát. A teraszra el tudnánk képzelni némi jelzés értékű térelválasztót, így a csehszlovák szomszédjainktól vagyunk kénytelenek visszalopni a padunkat. A Bocsár dűlőn felfelé, a vendégház mögött találjuk a pincét, hiába szeretnénk megnézni, nem jutunk be. Legfelül üzemel az étterem, hangulatos terasszal és szaletlivel. Koczor Kálmán üldögél az egyik asztalnál. Aztán majd reggelinél is ott fog üldögélni, talán az egész életét üldögéléssel tölti. Dóra, a lánya, aki reggelenként kiszolgál, amúgy a borokat is ő készíti (papíron?), jó lenne többet tudni róluk, mi szeretnénk, ők úgy látszik nem.
Semillont, rozáliát és vörös cuvée-t is kóstolunk, aztán maradunk a klasszikus olaszrizlingnél, tisztán és fröccsként is kellemes társunk lesz. A konyha hozza az út menti csárdák jobbik átlagát, semmi különössel nem próbálkoznak, nem is baj, amíg félig főtt csülök úszkál a káposztás bablevesben. Alapvetően jó hely ez, csak bosszant az érzés, hogy miért nem működnek csak egy ici-picit jobban itt a dolgok. Nem kellene sok hozzá.
Koczor Pince
Koczor ételek
Visszatérünk Csopakra, ezúttal pontos célunk is van, a Szent Donát pincét keressük. Pontosabban a pincével szoros együttműködésben dolgozó Márga Bisztrót. Az étterem idén tavasszal nyitott az egykori pinceétterem helyén, nem kis tervekkel vágva neki a világhírnévnek. A MÁK-ból jött a tulajdonos, a Chiantiból a séf, mégsem állt össze még igazán a dolog.
A hegyoldalban álló nádfedeles ház viszont hibátlan, vadszőlővel futtatott hófehér falak, jobbra lent a meseszép pince, fent az étterem. A teraszáról szemet gyönyörködtető kilátás az alattunk elterülő szőlősorokra, a Balaton talán egyetlen be nem épített part menti területére, a Kerekedi –öbölre és persze a tóra.
A kapuban tábla fogad: „sziasztok :)”. Ez a tegezős stílus meg is marad az ebédünk végéig, nem mondom, hogy néha nem zavaró, mint ahogy kicsit soknak tűnik a teraszra bezsúfolt asztalok száma is. A kevesebb talán több lenne. Az előételnek kért laskagomba carpaccio egy kicsit ecetes-savanykás, a citrusos mascarponehab azonban hibátlan. A tormás marhanyelv alapvetően jól eltalált fogás, talán lehetne egy kissé kevésbé sós. A töltött burgonyás sertéstarja teljes csalódás, a krumpli száraz és íztelen, a hús sem nyerte el a tetszésünket. Paprikás csirke a következő fogás, az ötlet jó, a paprikakrém azonban nagyon tubus ízűnek tűnik, holott bizonyosan nem az. Az újragondolt – de gyűlölöm már ezt a kifejezést – mákos guba ellenben igazi mestermunka. Előbb-utóbb nagyon jó hely lesz a Márgából is, nem kérdés.
Márga Bisztró
Eddig sem volt sok kétségem afelől, hogy az a világ legszebb helye a Balaton-felvidék, de most már majdnem biztos vagyok benne. Cáfoljon meg, aki mer.
Következik: a Káli-medence
