LORETO – PERCHÉ MARCHÉ 5.

OlaszAország – ahogy mi láttuk 116.

    Mivel is zárhatnánk Marche felfedezését, mint egy valóban angyali történettel? Loretoba igyekszünk, a város sziluettjét már többször megcsodáltuk az A14-es autópályáról. Kecses domb tetején monumentális kupola és harangtorony jelzi, ide érdemes ellátogatni. Nem vagyunk egyedül e tervünkkel, sőt. Olaszország legnagyobb búcsújáró helye Loreto, nem véletlenül emlegetik együtt a franciaországi Lourdes-al, a világ talán leghíresebb Szűz Mária zarándokvárosával. De míg Franciaországban maga Szűz Mária jelent meg többször, addig ide „csak” a házát repítették az angyalok.

    Hatalmas vörösesbarna zömök kőfalnál találjuk magunkat, monumentális paloták szegélyezik utunkat, nehéz kapukon juthatunk be az óvárosba. A Porta Marinán belépve azonnal a dóm háta mögött vagyunk, meredek kaptatón érünk fel a főtérre. A hatalmas Basilica della Santa Casa hófehér homlokzata uralja a Piazza della Madonnát, középen a Fontana Maggiore vize ad évszázadok óta enyhülést zarándokok millióinak, körülöttünk pedig a Palazzo Apostolico boltíves árkádsora foglalja keretbe a teret. Tökéletes az összhatás, órákig szeretnénk itt üldögélni, de vár minket a Szent Ház.

Piazza delle Madonna – Galéria, lehet kattintgatni

     Misét celebrálnak a templomban, de oldalról megközelíthetjük a Santa Casát, Szűz Mária házát, pontosabban annak egyik felét. A másik ugyanis Názáretben maradt, érdemes utána olvasni a történetnek. Többféle legenda övezi a Szentföldről idekerült ház történetét, mi most maradjunk e legmesebelibbnél.  Angyalok vették szárnyaik alá és repítették Názáretből egészen a horvátországi Tersatóig, ahonnan három évvel később Loretóig hozták. Más források szerint Velence is közrejátszott a történetben, meg egy bizonyos Angeloi család, ajánlom (nem csak e téma miatt) Puskás Erika Alessia könyvét, a Roba di Tiberio-ban sok más érdekesség mellett a Szent Ház történetéről is kicsit bővebben olvashatunk.

     1294-ben került a Santa Casa a városba, 1469-ben kezdték köré építeni a bazilikát, de a templomon belül is kapott még egy védelmet a ház, Donato Bramante tervezett köré burkolatot. Ide lépünk be, fényképezni szigorúan tilos, csípőből mégis muszáj néhány képet készíteni a szent helyről, aztán már egy másik kijáratunk ki is lépünk. Nincs sok időnk bent, nagy az érdeklődés, gyorsan pörög a biznisz. Hasonló érzés fog el, mint 2005-ben II.János Pál pápa sírjánál. Bemegy, körülnéz (nem áll meg) kimegy.

Basilica della Santa Casa – Galéria, lehet kattintgatni

Basilica della Santa Casa, részletek – Galéria, lehet kattintgatni

    Sétálunk még egy kicsit a városban, hangulatos utcákban mászkálunk, bekapunk pár szelet pizzát, aztán lassan búcsúzunk Loretótól. És búcsúzunk Marchétól és Emilia Romagnától is, ettől a két csodálatos régiótól, örökké emlékezni fogunk csodáikra. A pármai biciklitolvajra, Piacenzára, ahol elraboltak bennünket, a forró kőre Cremonában, a mantovai üvegpucolóra és életünk egyik legfinomabb vacsorájára Sabbionetában. Persze nem feledjük a modenai ecetvadászatot és a ferrarai esernyőket sem. Bologna pedig egyenesen a top háromba került, felsorolni is lehetetlen az emlékeinket. A két mini Velence, Chioggia és Comacchio sem volt felejthető, akárcsak a San Leo-i autós pihenő. Aztán San Benedetto az igazi olaszos autószervizzel, Urbino pedig most már egyenlő Dustin Hoffmann-nal. Ancona izzasztó megmászása és Senigallia közel száz százalékos páratartalma maradandó emlékként vésődött agyunkba, Loreto-ról pedig talán már nem kell egyebet mondanom. Grazie Italia, immár sokadszor.