Umbria, a sosemvolt Toszkána 3.

Castiglione del Lago

   Szóval irány a Trasimeno tó (róla majd később bővebben) nem hivatalos fővárosa, Castiglione del Lago. Először is azért, mert ott van a következő heteink mindennapos programja, a bolt. Na meg mást úgysem ismerünk a környéken, ráadásul délután van, a kocsi tele a cuccokkal, úgyhogy egy gyors ugrás ez a kisváros. Hasonlatnak mondhatnám, hogy kicsit olyan mint Tihany a Balaton parton, és tényleg. Kis félsziget dombján trónol, a várfaláról belátni az egész tavat, ez évszázadokkal ezelőtt is igen jól jött, amikor közeledtek a perugiai seregek.

Olasz Tihany

A főtér

   Nagyon meleg van, úgyhogy a toronymászást ma kihagyjuk, helyette inkább irány a belváros és az első umbriai pizza és kávé. Apropó kávé. Mindig, mindenhol, minden mennyiségben. Szigorúan eszpresszó. Arra nem jövünk rá évek óta, hogy mikor espresso és mikor espressi. Ha próbálom a szabályt alkalmazni és due espressit kérek, akkor kijavítanak hogy espresso, máskor meg fordítva. Mindegy, a lényeg, hogy ha kávé akkor olasz kávé. Mint oly sok minden másban ebben is nagyon tudnak az olaszok valamit.

  A bőség zavara

Nem szabad lefordítani

   Castiglione del Lago nem nagy város, igazából egy utcája van, ami keresztülszeli a belvárost, itt található minden. Az egyik végén a várral és a parkolóval, ami szerdánként piaccá alakul át. Első találkozásunk a lila bazsalikommal is itt történik. A város másik vége felé sétálgatva először a Paprika étterembe botlunk bele, majd nem messze tőle áll az Il Granaio del lago, egy vegyesbolt, ahol még sok pénzt el fogunk költeni. Gyakorlatilag minden szarvasgombából van. A szalámi (isteni), a sajt (azserossz) talán még a chiantiba is csempésznek belőle. A szarvasgomba hazája amúgy Umbria, hihetetlen mennyiséget lehet találni belőle ezen a vidéken.

Szerda van 

Il Granaio del lago

Spoleto

   Az első igazán umbriai város ahova eljutunk Spoleto. Dombtetőn (naná, hogy ott) áll az ősi városrész. Az útikönyvünk megemlíti, hogy egy ókori római lakóház meglepően épen maradt részeit mindenképpen érdemes megnézni. Nagy lendülettel vetjük be magunkat, nem kevés eurót hagyva a pénztárnál, de két perc elteltével meg is van a vélemény: nem rossz, mert azért valóban ritkán léphetünk be egy kétezer éves lakásba, de az ára egy kicsit borsos a látnivalókhoz képest. Spoleto másik római kori nevezetessége a színház, de most egy kicsit elmegy tőle a kedvünk.

Furcsa ház

A nappali

   A múzeum mellett viszont isteni porchettát eszünk egy utcai árusnál. Nem az első porchettánk olaszországi útjaink során és nem is az utolsó. Gyakorlatilag bármerre járunk mindenhol találunk utcai árusokat. A legfinomabbakat Toszkána és Umbria eldugott kis városkáiban kapjuk, bár ennek némileg ellentmond, hogy a toplista vezetőjét a firenzei piacon vesszük (és persze a szintén firenzei „molto picante” porchetta is örök emlék marad a Ponte Vecchio tövéből). Róma utcai árusai viszont messzire elkerülendők.

  Malacos bácsi

           Naná, hogy meredek

   Spoleto igazi csodája a Rocca (XIV. századi erőd), illetve az erődöt a szemközti heggyel összekötő Ponte delle Torni (tornyos híd). A ránézésre római kori vízvezetékre hasonlító hidat szintén a XIV. században alakították híddá, miből másból, mint egy 230 méter hosszú római kori vízvezetékből. Döbbenetes látvány tárul elénk amikor kiérünk a város szélére és megpillantjuk a völgy felett átívelő hidat. Egy kis pihenő, egy cigi és nekiindulunk átvágni a túloldalra. Nem semmi érzés ebből a magasságból letekinteni.

A vízvezeték híd

  Át a toronyhoz

   A Szent Mária templomot (Cattedrale di Santa Maria Assunta) zárva találjuk, a parkolójegyünk is lassan lejár, úgyhogy irány lefelé a parkolóhoz.

       Ilyen képet még sohasem csináltam

Arrivederci Spoleto