OlaszAország – ahogy mi láttuk 118.
Carlótól érkezünk, hátunk mögött hagyunk egy fél Toszkánát és Umbria nagy részét. Régi barátságban vagyunk mindkettejükkel, jó volt újra ott lenni. Megmártóztunk Saturnia meleg vízében, tátott szájjal ámultunk Pitigliano tufacsodáján, megmásztuk Cortona és Orvieto dombjait. Kávéztunk Montefalco főterén, Derutában kerámiagyárban jártunk és napsütésben is végigjártuk Perugiát. Sansepolcro-ban izzadtunk, szédültünk Anghiariban, Montepulcianoban az egekben is jártunk és a föld alatt is voltunk. Búcsúzóul behajóztunk az Isola Maggioréra, magunkba szívtuk Umbria illatait, éreztük Toszkána ízeit.
Hosszú az út Paciano-ból, több, mint 8 óra megállás nélkül, persze csinálunk belőle több mint tízet. Róma, Nápoly, Bari, Lecce és késő délutánra máris megérkezünk Supersano-ba. Furcsa itt a táj, magunk mögött hagyjuk a dombokat, hegyeket, hatalmas alföldön terül el Puglia. Területének több mint a fele síkság, hegyeket tényleg csak nyomokban tartalmaz. Olaszország éléskamrájának is nevezik a régiót, mezőgazdasága jelentős, a búza és a paradicsomtermesztés mellett az ország első számú olívaolaj termelő vidéke ez. Az út mentén ameddig a szem ellát, csak olajfákat látunk, később kiderül, leendő házigazdáink ültetvényén vágunk keresztül, Monicáék az olívaolajból élnek. Férjével, Giuseppével – aki nem beszél angolul, de lelkesen elmagyaráz bármit – üzemeltetik az Agrosi olíva üzemet, később gyárlátogatásra és szüret híján csupán hatalmas sétára hívnak meg minket.
Minél délebbre megyünk az országban, annál vegyesebb képet mutat a táj, elhagyjuk az igazi olaszos városokat, és egyre inkább az arab hangulat lesz az uralkodó. Éltek itt a történelem során görögök, rómaiak, gótok, bizánciak és longobárdok, később a normannok alakították kedvük szerint a vidéket, majd jött a Szicíliai királyság, később az Anjouk és az aragóniaiak uralkodtak, de a Habsburgok és a franciák sem maradtak ki a jóból. Supersano is nagyon vegyes képet mutat, pár percig totózhatnánk, hogy hol is vagyunk, ha csak idecsöppentünk volna. Fehér, lapostetős házak, terméskövekből kirakott templomok, török hangulatú épületek, nagyon szűk utcácskák, és a lemenő napnál is perzselő macskakő.
Megérkezünk a Via Trieste-be, az utca olyan keskeny, hogy szinte ki sem tudjuk nyitni a kocsiajtót. Becsöngetünk a kaputelefonon, gyerekhang motyog nekünk talán olaszul valamit, és már nyílik is a hatalmas vaskapu. Kellemesen hűvös előtérben találjuk magunkat, széles és világos lépcsőházban indulunk felfelé, két emelet múlva gyerekét karjában tartó asszony kezd kiabálni velünk. A lakásból gyerekzsivaj hallatszik, ha ismernénk a pugliai nyelvjárást sem értenénk, hogy mit beszél hozzánk, de elsőre nem tűnik barátságosnak. Kézzel, lábbal magyarázzuk, kik vagyunk, mit szeretnék, amikor is megváltozik minden. Angolra várt háziasszonyunk (ez is furcsán hangzik), lekísér minket apartmanunkba, mindent készségesen elmagyaráz. Felajánl egy külön lakást is, nem kérjük, együtt maradunk. Estére meghív minket a közeli Specchiába, ahol fesztivál lesz, Monica is fellép, énekelni fog. Igyekeznünk kell, ha tartani akarjuk a lépést.
Lakásunk konyháját amúgy azonmód hazavinnénk, akárcsak a két falatnyi kutyát az udvarról. A vak és öreg mopsot terelgeti megállás nélkül a kicsi szőrös, élmény autóval beállni az udvarra közöttük. A következő sarkon a Pizzeria Mezzaluna lesz a törzshelyünk, a terasz néhány asztal az úttesten, zsákutca lesz így a Via Trieste-ből. Nem is kell talán mondanom, igazi déli kavalkád alakul ki itt minden este.
Következik: Specchia
A SARKÁBAN VAGYUNK – PUGLIA 8. – MONOPOLI - Chilis csütörtök
[…] szedjük a sátorfánkat, négy éjszakát töltöttünk Monicánál, bejártuk Puglia déli sarkát, pizzicát hallgattunk Specchiában, voltunk keleten (Otranto), […]