Bor, pálinka, présház

   Ha nem lenne piros a lámpa(!) Nagydorogban – na, jó, csak az útfelújítás miatt – , talán sohasem kanyarodunk el Györköny felé. Aztán még kell hozzá egy távoli ismerős, aki innen származik, de a lényeg az, hogy megtaláljuk.

   1000 fős kis tolnai falu, főút nem érinti, Szekszárdtól északra, Pakstól nyugatra található. Nevezetessége a több mint 300 épületből álló pincesor a falu szélén. Különösen szép most a vidék, köszönhető a csodálatos időnek – megdől az országos meleg rekord a napokban -, különös színekben pompáznak a fák, a napfény játszik a présházak oldalán, kedvem támad fényképezni – nem meglepő. Próbálom megörökíteni a színeket, a hangulatot. Távolban egy lovaskocsira szállnak fel gyerekek, rajtuk kívül egy lélek sincs a környéken.

A györkönyi pincesor

   Sétálunk és gyűjtjük a napsugarakat, az illatokat. Az egyik pincéből idős, magas férfi lép ki, kicsit mintha meglepődne, nem számított látogatókra. – Fényképezzen csak nyugodtan – bólint rá a kérdésemre, aztán nemsokára már szinte kérdezés nélkül beszél. Mesél az idei termésről – nem lehet rá panasz, a faluról, a régi fesztiválokról, arról hogy ropta a felesége a táncot a szemközti színpadon, örül, hogy az új szomszéd – egy német akit megfogott a táj varázsa – megcsináltatta az utat, nincs már dagonya esőben sem.

                    Karcsi bácsi

   Ő Karcsi bácsi, aki persze mindenkit ismer a faluban, előtte aztán nincsenek titkok. Kicsiben készíti a bort, saját magának meg a barátoknak – a „dühöngőben” (kis szoba hátul) szoktak mulatozni. – Ha az összes nótát megtanulnám amiket énekelni szoktunk, három napig dalolhatnék -mondja.

   Megyünk utána a pincébe, megkóstoljuk a négy éves borát. Vörös, négyféle szőlőből, hamar elfogy egy lopónyi mennyiség.

A pince

   A következő kóstoló az idei termés, nincs még lefejtve, mintha meggylevet innánk, olyan az íze. – Ne told le olyan mélyen a lopót, még a végén a seprőt fogod felszívni, aztán azt mondjátok, hogy rossz a borom – figyelmeztet nevetve, de nem mondjuk, mert jó a bora. Később előkerül egy kis fehér is, a szőlő illata az orrunkba férkőzik.

   – Kóstoltok-e egy kis szilvát is? – kérdezi és már kezében is a három pálinkás pohár. Hajjaj, gyors lesz a tempó Karcsi bátyám, gondoljuk, de hát ki utasítaná vissza a szíves kínálást?! Mondjuk a birsnél már elgondolkozunk erősen, de aztán győz a kíváncsiság. Megéri, ez is pompás.

Az oklevél

    Szeretnénk még megtudni van-e eladó pince a környéken – gondolatban már alakul a családi borászat terve – Karcsi bácsi kicsit azért gyanakodva a pesti idegenektől csak annyit mormog szinte maga elé, hogy akad, akad, az árukat firtató kérdésünkre pedig foghegyről, hogy melyik milyen. Ennyiben maradunk, kóstolót azért magunkhoz véve indulunk hazafelé.

   Örülünk Györkönynek, örülünk Karcsi bácsinak, a pincesornak, a bornak, örülünk a szép időnek és annak, hogy szeretjük az országunk eldugott kis csodáit.