FocacciAország 27.
Laglio
Az Úr szava
Heinz ketchup – Lago di Como – George Clooney. Akár kvíz kérdés is lehetne egy vetélkedőben. A megoldás pedig a következő: a Comói-tavi parti házat, a Heinz család egykori tulajdonában lévő Villa Oleandrát 2001-ben vásárolta meg George Clooney, megteremtve ezzel a csendes kisvárosnak a világhírnevet. Az Ocean twelve egyes jeleneteit is itt forgatták, arról nincs infó, hogy a tulajdonosa mennyiért adta ki a helyszínt saját magának. Sok egyébről nem híresült el Laglio, de ez éppen elég nekünk arra, hogy ha már a tó partján kolbászolunk, akkor tiszteletünket tegyük a színésznél, ne csak „hellómiszterkédzs” legyen az egyetlen skalpunk.
A tó bal lábának nyugati partját Bellagio-ból Como érintésével érjük el, az SS340-es főútról már Carate Uriónál levisz a gps, közvetlenül a part menti útra, vékony szerpentinen ereszkedünk lefelé. Ez az egy kilométeres út elméletileg kétirányú, de nagyon reménykedünk, hogy nem jön szembe senki sem. Megússzuk, tényleg embert és autót próbáló feladat lehet itt elkerülni egymást. Innen azonban már nincsen nagy baj, lépésben gurulunk célunk felé, magas kőfallal körbevett hatalmas kertek, közvetlenül az út szélére épített házak és csodálatos hangulatú óriási fenyők és pálmafák között. Egy-egy épület sarkánál egy gyors pillantást vethetünk a tóra, apró kikötők érik egymást, csónakok ringanak csendesen egymás mellett a kristálytiszta vízen.
Ez már szinte széles
Vadszőlőfal
Aldo Masella és Renato Bestetti
Ő lakik itt
Hátsó udvar
A Chiesa di San Giorgo előtti aprócska téren állunk meg, a vízparti korlát melletti padról nézzük a tavat, innen rálátni a Villa Oleandrára is. Az aprócska templomban egy lélek sincs, esküvő lehetett itt nem olyan régen. Később lejjebb sétálunk az úton, hogy száz méterrel később elérjük a Clooney ház kikötőjét. Üldögélünk a móló szélén, lógatjuk a lábunkat, nézzük a környékbeli pecásokat, élvezzük az életet. Az Oleandra látszólag csendes, egy lélek sem mutatkozik a környékén. Szerencsére a város polgármestere, Roberto Pozzi csak idén áprilisban hozza meg korszakalkotó szabályozását, ötszáz eurós bírsággal büntethetik azt, aki megközelíti a villát. Hivatalosan száz méter a türelmi zóna, aki ennél közelebb merészkedik akár autóval (a ház a Via Reggina Recchiától mindössze húsz méterre van…), akár hajóval, már fizethet is. Tizenötezer büntetés behajtásával már vissza is jöhet az Oleandra ára.
Chiesa San Giorgo
Megnyugodva
Clooney néző ingben
Fókusz a muskátlira
Clooney öböl
Pognano Lario
Csendesen ringatóznak
Gyerünk tovább
Békebeli hangulat
Használaton kívül
Via Regina Vecchia 20
Száz méteren belül
Már gyűlik a nép
Nyitva az ablak
Csónakkapu
Lábamat lógatom, jól érzem magamat…
Valami kiesett?
Ő nem G.C.
Kintről nézve
A várost elhagyva még beülünk egy kávéra a helyi Lanterna bárba, hasonlóan rosszarcú vendégeket legközelebb az erzsébeti Szivacs presszóban fogunk látni. Laglio csupán egy a sok kis Comói-tavi település közül, alapvetően egy csendes és nyugodt hely, Clooney nélkül talán észre sem vennénk. Tegye fel a kezét, aki hallott már Torriggiáról.
Következik: Svájc
NAPI OLASZ ABC 75. - LAGLIO - Chilis csütörtök
[…] OlaszAország – ahogy mi láttuk 96. […]