Jó helyek 5.
München, 2013. április 26-28.
Címkép
Tudósítás az első félidőről
Tudom, tudom, és még egyszer tudom. Ezt rendesen megszívtuk. Mehettünk volna bármikor és mehettünk volna bárhova. Erre még januárban kinéztünk egy időpontot: április 27, Bayern München – Freiburg. Hogy mi szólt mellette? Vegyük sorba az érveket. Elsősorban az Allianz Arena. 2005-ben adták át, 71437 néző befogadására alkalmas egy bajnoki meccsen (UEFA és FIFA rendezvényeken „csak” 67812 a helyek száma, ilyenkor az ultráknak kialakított állóhelyes szektorba is székeket tesznek fel). Aztán a távolság, kocsival hat óra az út, nem gond odajutni. Nem utolsósorban pedig maga a Bayern München, amit félve és nem szívesen jelentek ki, jelenleg a világ legjobb klubcsapata. Sohasem voltam oda a német fociért – sőt! – de be kell vallanom, tetszik amit mostanában a Bayerntől látok.
Linzi álmosság
Van azért itt is élet
Habár nem sok
Vagyis ez a három dolog állt szemben magával az időponttal. Mert ha az utazás előtti napokban bárkinek elmeséltem mire készülünk, gyakorlatilag ugyanazokat a reakciókat váltottam ki mindenkiből: „Nem vagytok normálisak. A német bajnokság hetekkel ezelőtt eldőlt, a Bayern soha nem látott fölénnyel nyerte meg, ráadásul a Freiburg elleni meccs pontosan a Barcelona elleni két BL elődöntő közé esik. Szerintetek kik fognak játszani? És ki az a Freiburg?”
Sajnos sok igazság van mindebben, a terv pillanatában, ha az életem múlna rajta, akkor sem tudnék egyetlen játékost sem megemlíteni a Freiburgból, és lehet, hogy szégyen, de térképen kell megkeresnem merre is található a város.
Igen, ez egy sima aluljáró
Nem sokkal bonyolultabb, mint a pesti metrótérkép
Alakul
Azért templomban is voltunk
Hoppá, hisz ez Firenze
Most már biztos, hogy Firenzében vagyunk
Szóval így indultunk neki az útnak, odafelé Linzben, aztán hazafelé Sankt Pölktenben töltöttünk el pár órát. Mindkét osztrák kisváros tipikus. Tisztaság és nyugalom mindenhol, főtér és templom, piac és kávézó, olyan igazi osztrák hangulat, szinte unalmas és eseménytelen, kiszámítható és megbízható. Sokat nem is érdemes mesélni róluk, Nem véletlen, hogy Ausztriáról nem sok mindent hallani, itt van a szomszédunkban, de alig tudunk róluk valamit. Ha gonosz akarnék lenni – ami persze régóta távol áll tőlem – azt is mondhatnám, hogy ez az az ország ahol nem történik semmi. A legutóbbi hír, ami velük kapcsolatban eszembe jut, hogy érem nélkül maradtak a londoni olimpián.
Klasszik kosár
Megvan a hangulata
Barca mezek, két meccs között
München pedig Linz nagyban. Európa harmadik legélhetőbb városa, két napra megtapasztaljuk, hogy miért is. Tiszta, széles utcák mindenhol, precíz közlekedés, metró és elővárosi vonalak minden irányban. A földalatti zónák és járatok megértése nem kevés időt vesz igénybe, akárcsak a metrójegy árainak kisilabizálása. Szerencsére mi csak a legbelső zónában fogunk mozogni, ez gyakorlatilag az egész várost jelenti, az Allianz Aréna is belefér még ebbe. Négyen vagyunk, érdemes csoportos jegyet vennünk, aztán másképp alakul a dolog, de nem is baj. Szinte sohasem maradunk együtt, valakik mindig külön utakon járnak.
Marienplatz, a régi városházával
És ez pedig az új. Biztos?
A dédi is járt már itt
Egy igazi bajor tér
Szállásunk közel a belvároshoz található, feltűnően sok a török errefelé. Mintha egy kis mini Isztambulba csöppennénk, de ez is németes precizitású, az itt élő törökök átvették már ezt az életstílust. Egy sarokra találunk egy szimpatikus kis sörözőt, megjegyezzük a helyet, szükségünk lesz még rá. A péntek esti csúcsforgalom garantált a városban. No, nem a közlekedésben, hanem a belvárosban található Viktualienmarkton, a Mareinplatz szomszédságában. Amerre csak nézünk sörpadokon emberek százai, szorosan egymás mellett ülnek a bajorok és literes korsók erdeje figyel előttük az asztalon. Esélyünk sincs helyet találni, egy pultnál döntjük le első sörünket, egy-egy liter jéghideg Spatent. Fogunk még Löwenbräut és Paulanert is inni a városban, van bőven választék a müncheni sörök között. Ezzel nem leszünk bajban az biztos, ellenben a kajakérdés már neccesebb. Se kedvünk, se pénzünk nincs beülni egy étterembe – mondjuk helyet sem találni sehol – maradnak az utcai árusok, két napig bratwurston élünk. Nem véletlenül nem jelent még meg szakácskönyv, Fantasztikus német ételek címmel.
Végre utólérték a képek a szöveget
Erre is…
…arra is teltház
Azért csak megoldjuk
A meccsnap délelőttjét az olimpiai parkban (Olympiazentrum) töltjük, kisvonat visz körbe minket, jó egy kicsit kipihenni az estét. A VIP bejáraton sétálunk be az Olimpiai Stadionba, üresen is döbbenetes látvány, ahhoz képest, hogy évek óta alig használják valamire, nagyszerűen karban van tartva. A parkban egyre többször botlunk Bayern sálas és mezes szurkolókba, számolgatjuk őket, na jó, százan már biztosan leszünk a meccsen.
Mint az oviban
Mark Spitz itt nyert hetet
20 személyes csocsó
Furcsa érzés
Egyidősek vagyunk
Metróval közelítjük meg a stadiont, a Sendlinger Tor állomáson (amúgy egy élmény a metróállomások neveit megjegyezni, németül nem tudóknak gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás) szállunk át az U6-os járatra. Egy órával a meccs előtt szinte senki sincs a kocsiban. A Marienplazton azonban bekövetkezik az, amit vártunk. Pontosan kétszer annyian préselődnek be a szerelvénybe, mint amennyien beférnek. Még 11 megálló a Fröttmaning – igen, ez a neve a stadionnál lévő állomásnak, a fene sem érti miért nem Arena vagy valami hasonló – szóval a következő összes megállóban megpróbálják a szurkolók megdupláznia népsűrűséget. Nagyon boldogok vagyunk, hogy egy kis bénázásnak hála – nem jó metróra szállunk az olimpiai parknál – van kényelmes ülőhelyünk.
Messze van az még
Pontosan fél órával a meccs kezdése előtt érünk az arénához. Ahogy kilépünk a metróból kicsit megijedünk. Messze van még innen a stadion, van az egy kilométer is amit még le kell gyalogolnunk, emberhegyek mindenfelé, lehet nem érünk be kezdésre. Természetesen bent leszünk a helyünkön időben. A beléptetés villámgyors és a tájékozódás sem ördöngösség idebent. A harmadik emeleten vannak a székeink, pontosan az egyik tizenhatos vonalában. Fél szememet merem csak kinyitni, mikor kilépünk a nézőtérre. Szerencsére voltam már telt házas stadionokban életem során, de az a látvány, ami itt fogad, az páratlan. Köszönhetően a modern arénának, a harmadik szintről is hibátlan a látvány, mintha pár méterre lennének csak a játékosok. A nézőtér gyakorlatilag tele, a műsorvezető csinálja a hangulatot a gyepről. A kezdésre teljesen megtelik a stadion, 71ezer a hivatalos nézőszám, telt ház. Üres szék gyakorlatilag nincsen, csak ott nem ülnek, amelyeknek a gazdája éppen sorban áll sörért. Mondjuk a sorban állás itt tényleg túlzás, szinte tízméterenként csapolják itt a Paulanert, fogy is a sör rendesen.
Fél szemmel
Az ultrák a másik oldalon vannak
A szombat délutáni előadás nézői
A bevonulásnál már az ultrák is a helyükön
Nem az évtized Bayernje
Így azért már szebb a kép
A meccsről túl sokat nem érdemes mesélni, egy kicsit tartalékos Bayern veri 1:0-ra a feltűnően passzív Freiburgot. A nézők sem veszik fel a ritmust, három esetben emelkedik csupán a hangszint az átlag fölé. A hazaiak bemutatásánál, Shaqiri góljánál és a második félidő közepén, amikor Ribéry és Gomez csereként beszáll a játékba. A végén azért van tapsolás, meg ollézás, gyors örömködés a nézők részéről – nem véletlenül írok nézőket, hetvenezer néző és ezer freiburgi szurkoló van kint a meccsen – aztán irány vissza a metróhoz. Negyed órája szakad az eső, a lefújás pillanatában méretes jégdarabok is verik az Allianz Aréna tetejét, úgyhogy nem sietünk, körbejárjuk még a stadion. Bemegyünk az ultrák szektorába, megnézzük az ajándéküzleteket, egyszóval turistáskodunk itt is egy kicsit.
Shaqiri másodszor
Csendélet
Egy tűt sem
Furcsa egy nép ez a bajor, állapítjuk meg újfent. Jó pár sörrel az arcában, szinte már birka módjára várja a sorát, hogy beférjen körülbelül a tizedik metrószerelvénybe. Nincs türelmetlenkedés, nincs anyázás és lökdösődés, München és Freiburg sálas emberek békességben söröznek és beszélgetnek egymással fél órán keresztül álldogálva a metróbejáratnál. Nem ehhez vagyunk szokva.
A végére is maradt meglepetés
Nagyobb öröm, mint a győzelem
A jég legalább hangos volt
B közép
Azért a nem hazudtoljuk meg, hogy magyarok vagyunk, nem a város felé tartó peronra megyünk le, megkerüljük az emberáradatot és a kifelé tartó metróval utazunk egy megállót. Ott átsétálunk a másik oldalra, és máris van ülőhelyünk visszafelé is. Alig várjuk már, hogy ma is ihassunk egy pár korsó sört a belvárosban, aztán hamar pofára esünk, semmi sincs nyitva szombat este. De tényleg semmi. A Viktualienmarkt töküres, az összes pad és asztal összeborítva, a kiülős teraszok is eltűntek mindenhonnan. Tényleg nem értjük mi lehet ez, talán a meccs utáni balhékat igyekeznek így megelőzni a helyiek? Sebaj, megvan nekünk a jól bevált török sörözőnk, ott töltjük az este további részét.
Emlékkép
Sankt Pölten sem pörög
Üdvözlet Felső-Ausztriából
Ez a hétvége a sör és a foci jegyében zajlott, a következőn kipróbáljuk a villányi borokat is. Félidőben a bajor sör 1:0-ra vezet, a folytatásból kiderül, a hazai csapat hogyan tud fordítani.
