Láthatatlan maffia 26.
Noto
Nagyon piros
Márta néni ajánlotta, az útikönyvek sem akarnak róla lebeszélni, ráadásul útba is esik, semmi sem tarthat vissza attól, hogy megnézzük a barokk Noto-t. A város érdekessége, hogy miután az 1693-as földrengés porig rombolta, a városi tanács úgy határozott, hogy 8 kilométerrel a régi településtől egy teljesen új Noto-t építenek fel. Pontosan megtervezték az utcákat, főtereket, és puha mészkő tufából hamarosan megépült az új város. Napjainkra az épületek állaga rohamosan romlik, a jellegzetes sárgás házak és templomok gyakorlatilag porladnak, nemzetközi összefogás született a megmentésükért.
Szieszta a külvárosban
Tényleg ilyen színű
Furcsa
Szieszta időben érkezünk, az utcákon sehol egy lélek, szó szerint mintha egy halott városban járnánk. Csupán egy tér szélén lévő kávézó teraszán üldögélnek emberek, kimondottan rosszarcúak, feltűnő a hasonlóság a filmbeli Soprano család hentesboltja előtt beszélgető maffiózókkal.
Éjjel-nappali
Ha nyitva lenne se
A börtön…
…ablakába sose
Gyanús lesz ez a kihaltság, gyerünk keressük meg a valódi belvárost, rendkívül szűk sikátorokon át lehet megközelíteni, Giovanni Battista Landolina tervezhette volna szélesebbre is utcákat. A parkolót sem ránk szabták, de azért sikerül beszuszakolni magunkat. Elindulunk a Corso Vittorie Emanuelén toronyiránt, az első kerámiabolt előtt kopasz, rövidnadrágos ember hajtja a korongot, ő a tulaj, gyönyörű tányérok, csempék alkotják a kínálatot az üzletében. Vásárolunk is, kapunk kedvezményt is, elégedettek vagyunk. A csomagolási procedúra megér egy misét, de még mindig sokkal hamarabb elkészül vele, mint korábban Sienában az öreg, akitől a házszámunk egy részét vesszük.
Főutca
Chiesa San Domenico
Sebastiano
Nem túl bizalomgerjesztő
A részletek árulkodnak
Chiesa di San Carlo al Corso
Imádkozik(?)
A Palazzo Duceziónál belefutunk egy tipikus szicíliai násznépbe, amíg várunk a menyasszonyra megnézzük a palotával szemben álló hatalmas San Corradi Fuori Le Mura székesegyházat. A következő állomásunk a falatnyi Chiesa di Santa Chiara, amelynek érdekessége, hogy fel lehet menni a templom teraszára, szép innen a kilátás a városra.
A palota oldala
Nagyon meleg van
San Corrado Fuori le Mura
Kellemes belső
initium evangelii Iesu Christi Filii Dei
Palazzo Ducezio
Megadja a módját
A Santa Chiara tetején
Hibátlanul rendezett
Keresztből nincs hiány
Lukon át
Visszafelé percekig hűsítjük magunkat a vízpárát permetező kávézó terasza mellett, kicsit szomorkodunk, hogy lassan vége a nyaralásnak, búcsúzkodunk Szicíliától.
Ebéd után
Gianni Morandi a reklámarca
Tipikus
Búcsúvideó
NAPI OLASZ ABC 103. - NOTO - Chilis csütörtök
[…] OlaszAország – ahogy mi láttuk 56. […]