Loading...
OlaszAország

OlaszAország – ahogy mi láttuk 28.

Láthatatlan maffia 6.

 

Pompei

IMG_765621.jpg

  Még itthon, az internetet túrva találunk egy magyar nyelvű weboldalt, ami Nápoly és környékére kínál idegenvezetést, lát el jó tanácsokkal. Olyan ismerős a név, Valkai Erzsébet. Aztán persze beugrik. Sokszoros magyar aztán olasz válogatott vízilabdázó, két olimpián szerepelt, jelenleg is aktív, a Posillipoban dobálja a gólokat. Naná, hogy megy az e-mail, kedves Erzsébet, kik vagyunk, mik vagyunk, mit szeretnénk, stb. A válasz minden igényt kielégít, Erzsi sorolja a lehetőségeket, programokat, egy nagy baja van a dolognak, hogy az árakat is. Szívjuk a fogunkat, aztán osztunk-szorzunk, kihúzunk és marad két nap Erzsivel olyan látnivalókra, amikről előre sejtjük,  hogy egyedül kevesek lennénk hozzájuk, szükségünk lesz egy helyi szakértőre, akivel ráadásul egy nyelvet beszélünk. Többszöri levélváltás és egy telefonbeszélgetés után – amin jókat derülünk – letisztul az elképzelés, majd telefonálunk ha megérkeztünk. Mario teraszáról ez nem olyan egyszerű, aztán persze sikerül, hamar tegeződésre váltunk, holott majd csak másnap fogjuk látni egymást először.

IMG_7793.JPGA bejárat megadja az alapot

IMG_76591.jpgHáttérben a nagy színház

IMG_7671.JPGÓkori forgalom a főutcán

IMG_7673.JPGUtcai büfés

  Erzsi navigál, hol jöjjünk ki az autópályáról, merre kanyarodjunk, melyik camping bejáratánál fog minket várni közvetlenül Pompei mellett. Simán megy minden, gyors bemutatkozás, és elégedetten bólintunk, hiba itt nem lesz, Erzsi a legolaszabb olaszok stílusában vesz szárnyai alá, intézi a parkolónkat, a kávét, a belépőjegyet és megelőzve a hosszú sorokban kígyózó turistákat, gyakorlatilag a kézfogás után öt perccel már Pompei egykori színházának nézőterén üldögélünk és törölgetjük megizzadt homlokunkat. Próbáljuk befogadni azt a rengeteg információt, ami Erzsi ránk zúdít, de mégsem személytelen az egész, nem olyan mintha magnóról mondaná, minden rezdülésünkre odafigyel, kérdés nélkül is válaszol, mesél és mesél és mesél.

IMG_7765.JPGErzsi mindig lendületben

IMG_7715.JPGAz a csap azért gyanús

IMG_7740.JPGÓlom vízvezeték, na persze

IMG_7729.JPGEz is vizesblokk, a fürdő

IMG_7727.JPGAki visszament

IMG_77631.jpgA Vezúv lankái alatt

IMG_7767.JPGEnnyi maradt a bazilikából

IMG_7785.JPGApollóval szemben

IMG_77571.jpgItt érezni a méreteket

   Végignézzük a legfontosabb és legérdekesebb látnivalókat, megint előzünk jó pár csoportot a kuplerájnál, bepillantást kapunk az ókori életbe, elámulunk a szinte tökéletes minőségben fennmaradt pompán amit a Menander ház nyújt nekünk, rácsodálkozunk a hatalmas fórumra, bámuljuk az ókori ólom vízvezetéket és utcarendszert, látjuk az egykori utcai árusok házait, az ókori mindennapokban vagyunk mi magunk is. Döbbenten képzeljük magunk elé – nem lehet elképzelni – azt a bizonyos Krisztus utáni 79-ik év augusztus 24-éjét, amikor  a háttérben tornyosuló Vezúv elpusztította a várost.

IMG_7743.JPGEgyértelmű irányjelző a kuplerájhoz

IMG_7738.JPGA festmény is árulkodó

IMG_7706.JPGMenander ház

IMG_7708.JPGPompei vörös

IMG_7697.JPGFarkasokkal táncoló

IMG_76871.jpgErzsi újrafesti a falat

IMG_7696.JPGEgész jó lett

IMG_7700.JPGRossz emberek, nem sajnálni

IMG_7787.JPGKifelé

IMG_7792.JPGA bejárat felülről

IMG_7794.JPGCitrom mindenhol van

 

7 comments
  1. juhlaci

    Ezt sajnos kihagytuk amikor leszálltunk a vonatról és átsétáltunk a másik állomásra Sorrento felé. Ostia Antica romvárost viszont megnéztük Rómába

  2. alwaystraveling

    Szia! Októberben készülünk Nápolyba és környékére. Nagyon szuper az oldalad, nagyon sok hasznos infót találtam. Szeretek mindent magam megszervezni, de a pompei kiránduláshoz én is szívesen vennék egy profi segítséget. Megkérdezhetem mennyibe került egy egész egész napos túra a Valkai Erzsivel?

  3. alwaystraveling

    Szia! Email: merlegel@invitel.hu
    Tegnap kértem tőle árajánlatot, de nem válaszolt eddig! Ha már írsz, látom az oldalon, hogy komolyan érdekelnek a borok, esetleg ha az Amalfi-parton vagy Sorrento környékén találtatok valami jó borbárt ahol csinálnak borkóstolást vagy tematikus borvacsorát, szívesen fogadnám annak is az elérhetőségét! Előre is köszönöm: Gyöngyi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ajánlom magamat
Egy kaptafára - mobil