FocacciAország 8.

Imperia – Oneglia – Diano Marina

Tökéletes kikapcsolódás

    Hát ez megint nem lesz egy egyszerű menet. Három nap Rapallo után szedjük a sátorfánkat és irány a következő megálló, Imperia. Százötven kilométer, Genován keresztül, végig az olasz riviérán. Magasan fent, a hegyek között húzódó autópályán vezet az utunk. Ethnohotel a neve leendő otthonunknak, gyanús a titulus, legalábbis ha jó címen keresem napokkal az indulásunk előtt, a már-már egekig magasztalt google térkép szolgáltatásán. Furcsán szűk és eldugott utakon kattintgatok, mire vagy megtalálom a szállásunkat, vagy nem. Az utolsó métereken már nem készültek képek, csak sejtem, hogy jó felé keresgélek. De sebaj, pontos gps koordinátkat is kapunk előre, biztosak vagyunk a dolgunkban. Aztán amikor egy magas dombtetőn található erdő közepén állunk meg, ahonnan út már tovább nem vezet, kicsit elbizonytalanodunk. Pánik nincs, utca, házszám is rendelkezésünkre áll, már ha a Strada Comunale Savoia II Tronco n°5 ezt jelenti. De moha bá szerint nem, ismét egy vicces helyen találjuk magunkat. Irány Imperia központja, ott is az első bár, nevét sajnos homály fedi, pontosabban egy bazi nagy Mercedes Actros. Mutogatom a szállásunk nevét a kedves pultos lánynak, aki nagyon udvariasan csak a fejét rázza. Életében nem hallott erről a hotelről, de még csak az utca neve sem ismerős neki. Térképet és telefont ragad, de csak nem jutunk közelebb a megoldáshoz. Szinte már feladjuk, mikor a teraszon üldögélő idősebb férfiak közül valaki felpattan, és nagyon hosszasan magyaráz valamit ligur-olaszul, tényleg csak szófoszlányokat tudunk beazonosítani. Menjünk fel egy hegyi úton nagyon sokáig, mikor már azt hihetnénk, hogy túlmentünk, akkor még menjük sokkal tovább. Nagyjából ennyi a lényeg, szót fogadunk.

Viadukt – alagút – viadukt – alagút…

   Az út kezd ismerősnek tűnni, aztán elvesztem a fonalat, de néhány kilométer után megint előtörnek az emlékfoszlányok. Egy éles jobbkanyar, aztán már csak egy kisebb erdőn kell meredeken átvágnunk – itt ismét elbizonytalanodom egy csöppet -, hogy megérkezzünk a neten már jól ismert (?) utca végére, a nincsen tovább pontig.

9 perc

    Bizonytalan léptekkel betoppanok egy udvara, hangyányit ismerős az környék, medence is van, lehet, hogy jó helyen járunk? A tíz év körüli kisfiú bekiált a házba, ahonnan Ricardo, leendő házigazdánk zilált feje bukkan elő. Mintha meglepetést látnék a szemében. Kiderül, üzent nekünk e-mailben, telefonáljunk rá ha Imperiába érünk, lejön értünk a tengerpartra. Ide még a helyiek sem szoktak feltalálni, de nem ismer ő még minket. Érdemes néha ránézni a telefonra, állapítjuk meg ismételten.

Pompás színek

   A szállás amúgy tökéletes. Csodás panoráma a tengerre és a közeli városra, Porto Maurizióra. Hűsítő vizű medence, citrom és leander, árnyas lugas, madárcsicsergés és kabócazúgás. Inkább apartman ez – hűtő, mosogató és étkészlet van, de például tűzhely nincs – mint hotel, talán csak a reggelivel lesznek bajaink. Jó-jó a croissant és lekvár, kétszersült és tea variáció (amúgy ez egy klasszikus olasz napindító egy erős eszpresszóval), de a hatodik napon már inkább csak nézzük egymást reggelizés helyett.

Frissül a medence

Porto Maurizio

Itt egy reggeli?

Éjszakai fények

   Később kiderül, nem is Imperiában vagyunk, Oneglia a városunk neve. Imperia csupán egy mesterségesen létrehozott település Oneglia és Porto Maurizio között, Mussolini víziója, hatalmas betonépületekkel beültetett „szóra sem érdemes” hely a riviérán. Nem úgy, mint Oneglia, ez a nyüzsgő halász- és kikötő város, amiről már 965-re datálható emlékek is előkerültek. Az óvárosban hamar felfedezzük a mercatót, piacnapon több utcányi területen kóválygunk az árusok standjai között, ámulunk és bámulunk, vásárolunk és bambászkodunk.

Paradicsom minden formában

Kofa

A helyiek szerint itt készítik a legjobban

Fokhagymával vagy nélküle?

Meggyőző

Norvégia

Vegyesbót

Minden ami zöld

Klasszikusok

Szárított

Grillezett

Toldi Miklós

Rusztikus

   A sétálóutcában – via San Giovanni – veszünk akciós borokat, ezt felbontáskor azonnal megbánjuk, a péknél kapunk este is friss focacciát és kenyeret, az apró pizzériából hatalmas dobozzal lépünk ki, megcsodáljuk a Collegiata di San Giovanni Battista templomot, sétálunk a város méretéhez képest hatalmas kikötőben. Autóval közelítjük meg a Villa Grock-ot, a svájci bohóc kertjét, ami ahhoz képest, hogy a város egyik látványossága, kissé eldugva fekszik egy csendes kis utcában.

San Giovanni

Ez is

Ide többet nem megyünk

Elmaradhatatlan

Bohóckert

Bougainvillea – egyszer megtanulom önállóan leírni

   Strandok is szegélyezik Oneglia partját, de többnyire apró köves és sziklás szakaszokat találunk, felfedezzük inkább a közeli Diano Marina kínálta lehetőségeket. Ameddig a szem ellát színes napernyők és nyugágyak messze-messze hosszan végig a parton, hétköznap könnyű a választás. Az árak feltűnően eltérőek egy-egy szolgáltatónál, érdemes válogatni, amíg lehet, a színvonal mindenhol magas. Nem beszélve a büfék kínálatáról, a tintahalkarika porcelántányéron érkezik, minősége egy nívósabb étteremi társáéval vetekszik. Egyedül a város sétálóutcájában sült krumplis pizzát (!) kínáló ristorantét véssük fel a messzire elkerülendő helyek listájára. Szombaton és vasárnap érdemes korán érkezni a strandra, különben simán lemaradhatunk az aznapi pancsolásról. Még szerencse, hogy Ricardo ethnohotele csábító medencével vár minket ezekben a nehéz pillanatokban.

Ethnohotel a dombtetőn

Forróság lent és fent is

Domina

Délutáni színek

Amit sohasem szerettél volna látni

Következik: Dolceacqua