Loading...
OlaszAország

OlaszAország – ahogy mi láttuk 83.

FocacciAország 17.

Cervo

img_0356.JPGMinden benne van

   A távolság szinte csak egy ugrásnyi, ha nem lenne egy hatalmas pinea fenyő a teraszunk mögött, akkor Cervo-ra is hasonló panorámánk lenne, mint Porto Maurizio-ra. Ráadásul mintha tükörképe lenne egymásnak ez a két apró városka, mindketten kis dombon állnak, onnan figyelik a Ligur-tenger minden egyes rezdülését. A hasonlóság azonban csak távolról szembetűnő, közelről két teljesen különböző települést ismerünk meg bennük.

img_0324.JPGValami készül

   Az SS1-es úton nyugat felől érkezve már messziről feltűnik egy csodálatos katedrális magasan a dombtetőn, a San Giovanni Battista pazar homlokzata uralja a környéket, vonzza magára a tekintetet. Két hatalmas harangtorony hasít az ég felé mellőle, csupán az egyik az övé, a másik a Santa Caterináé. Ellentétben Porto Maurizio-val, kocsival csak az óváros széléig jutunk el, innen csupán szűk gyalogos utcák vezetnek tovább. Középkori várfallal találjuk szemben magunkat, mögötte pompás kis terecske, a piazza Castello. Nagy most itt a nyüzsgés. No, nem a turistahad árasztja el a várost – kollégákkal szinte nem is találkozunk -, esküvő lesz hamarosan. A násznép már gyülekezik, látványosabbnál látványosabb ruhák, színes kosztümök és harsány nyakkendők virítanak mindenfelé. Hamarosan találkozunk az ifjú párral is, a csinos menyasszonyt és vőlegényét fotózzák végig a városon, talán nincs olyan pontja Cervo-nak, ahol ne készülne emlékbe egy fénykép róluk. Logisztikai kihívás kikerülni őket, nem szeretnénk túl sokszor szerepelni az albumukban.

img_0320.JPGVonzza a tekintetet

img_0330.JPGÖsszhatás

img_0333.JPGMindenhol

img_0408.JPGMérföldék

img_0338.JPGVariációk egy…

img_0340.JPG…kettő…

img_0344.JPG…három és sok

   Hat-hét párhuzamos utcán lehet kiérni az óváros széléig, a Szent János templom apró piazza sarkáról szemléli az azúrkék tengert, lila bougainvillea hadsereg fut végig a kőmellvéden, ragyogó színek, időkapszulába zárt illatok és pillanatok, felejthetetlen emlékek. Mielőtt belépnénk a templomba, legeltetjük a szemünket a végtelen tengeren, élvezzük az életet. Hajlott hátú öregasszony serényen sepregeti az előző esküvőről maradt rizsszemeket a bazilika meredek lépcsőiről, jó fotótémát semmisítve meg ezzel. Jól esik belépni a templom megnyugtató csendjébe, na, nem mintha kint a sirályok visítozásán kívül bármi megzavarná a nyugalmat.

img_0353.JPGEgy a hétből

img_0349.JPGElmaradhatatlan

img_0351.JPGVáros széle

img_0355.JPGMegint jönnek

img_0359.JPGMint a mesében

img_0367.JPGElfogadnám

img_03611.jpgNekik nincs ilyen képük

img_0358.JPGOldalról

img_0382.JPGNagyüzemben

img_0384.JPGLeírhatatlanul gyönyörű

img_0369.JPGMagányosan

img_0377.JPGKözel a strand

img_0374.JPGItt maradt vagy már az új

img_0368.JPGSzínorgia

  Cervo pont olyan helye a világnak, ahova álmodni tudom magamat, süt a nap, csodásak a színek, vibrál a tenger, hűsít a bor, ízekkel teli az étel, mit is lehetne még kívánni?

img_0363.JPGOneglia és Diano Marina

img_0385.JPGFesteni sem lehet szebbet

img_0407.JPGMegbeszélés

img_0390.JPGSzent Katalin

img_0389.JPGKérem, köszönöm

 

Következik: Sanremo

 

One comment
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Ajánlom magamat
Egy kaptafára - mobil