PIACENZA - PÁRMAI BOLOGNAI - Chilis csütörtök

OlaszAország – ahogy mi láttuk 98.

A város, ahol egy kicsit elraboltak minket

Vasárnap délelőtt érkezünk Piacenza északi széléhez, nem messze a Pó partjától a Farnese palotát keressük. Eltéveszteni sem lehet, monumentális épület egy buszpályaudvarral szemben. Ugyan még csak tíz óra van, de már most elviselhetetlen a hőség. Nem is találkozunk egy lélekkel sem a téren. Belépünk a palota kapuján, hatalmas belső udvaron vagyunk és csodálkozunk. A palazzo falaival valami nem stimmel. Mintha félkész lenne az egész, boltíves beugrók, el nem készült ablakok és furcsa mélyedések kavalkádja van előttünk. Később aztán mindenre fény fog derülni.

Palazzo Farnese

Modern művészet a háttérben

Furcsa falak

Zsebbenyúlós a belépő a múzeumba, de ha már itt vagyunk, nem fogjuk kihagyni. Aztán szerencsénk lesz, a hónap utolsó vasárnapján ingyenes a belépés. Kapunk prospektust és utunkra bocsátanak minket. Középkori páncélok és kardok után jutunk el egy kisebb terembe, közepén fából készült aprólékosan kidolgozott makett épület. Picit sem hasonlít a palotára, a tábla szerint mégis azt formázza. Az 1558-ban elkezdődött építkezés közel ötven évig tartott, aztán félúton abbamaradt, a jelenlegi torzó csupán a nagy terv egy része, ezért volt olyan furcsa a belső udvar. Percekig nézegetjük a makettet és ez feltűnik az egyik teremőrnek. Készségesen magyaráz – naná, hogy olaszul – percekig mutogat és gesztikulál. Elmeséli az elmúlt ötszáz évet, majd mosolyogva tovább kísér minket.

Nincs sok különbség

A következő teremben átvesz minket egy következő lelkes idegenvezető, itt festmények történeteit ismerjük meg, köztük van Botticelli egyik leghíresebb műve, a Madonna gyermekével és Keresztelő Szent Jánossal. Külön teremben őrzik, a megvilágítása is mennyei. Kilépnénk egy folyosóra, de nem lehet, terelnek tovább minket. Csak szépen mindent végignézve léphetünk ki egy kis levegőre. Innen irány az emelet, a személyzet nem ad ki minket a kezéből. Szobrok és festmények kavalkádja váltogatja egymást, majd lekísérnek az alagsorba is. A múzeum másik felbecsülhetetlen kincse a Fegato di Piacenza, ez a bronzból készült etruszk emlék, egy felszeletelt birkamáj, a kor isteneinek nevével. Egykor jóslásra használták, ma a fél világ jár a csodájára.

Egy kis magány

Lassan szedelődzködnénk, de újabb kiállításra terelnek bennünket, irány a palota másik vége, ahol kocsi kiállítást nézünk végig. Már az első teremnél majdnem elrontjuk, szerencsére figyelmeztetnek minket, nem mindegy a sorrend. Mosolygunk mi is és a teremőr is, kezd egy kicsit zavarni ez a szokatlan szervezettség, mintha nem is Olaszországban lennénk. Gyorsan végigsiklunk jó néhány termen, van itt egyszerű lovas- és halottaskocsi, kézi hordszék és királyi pompával feldíszített hintó is, szinte végtelen a kínálat. Már éppen menekülnénk, amikor finoman megkérdezik tőlünk, az akármilyen nevű teremben voltunk-e? Pillanatnyi hezitálásunkat kihasználva máris szinte kézen fogva vezetnek minket vissza arra, amerről jöttünk, újra megcsodálhatunk vagy száz hintót, majd egy eldugott kis teremben találjuk magunkat. És itt mit látunk? Öt ugyanolyan lovaskocsit, mint amilyenekből tele van a múzeum. De mosolygunk mindannyian, aztán lassan elengednek minket.

De hol a kettes?

Az egyik halottas

Az udvaron vagyunk ismét, irány a kijárat, de hopp, máris elkaptak minket, az őskori ásványkiállítást még meg sem néztük. Nincs menekülés, bronzkori bigyókat és kőkori kavicsokat nézünk kényszeredetten, sosem fogunk innen szabadulni. Aztán csoda történik, az utolsó terem után, szabad a pálya, mehetünk, amerre látunk. Azt hiszem a piecenzai Palazzo Farnese semmi titkot nem rejtett el előlünk.

A nagy ijedtségre, no meg a perszelő hőségre való tekintettel megpihenünk egy kávé erejéig a Piazza Cavalli szélén egy hűvös árkád alá rejtett teraszon. Pihegünk és csodálkozunk, ez a múzeumlátogatás egy életre szóló élmény marad. Valószínűleg ez volt a célja a személyzetnek, elérték, amit akartak. A téren paloták sokasága, a Palazzo Gotico vagy a Palazzo del Governatore kincseiből most köszönjük, nem kérünk.

Piazzo Cavalli – galéria (lehet kattintgatni)

A Via XX. Settembre hosszú sétálóutcáján baktatunk végig, kihalt minden, szinte csak mi vagyunk a városban. A Duomo is zárva van, nincs esély a hűsölésre. Megpróbálkozunk egy hatalmas adag gelatóval, a felétől már folyik a kezünkben, hiába minden, Piacenzában is nyert a nyár.