Loading...
OlaszAország

OlaszAország – ahogy mi láttuk 25.

Láthatatlan maffia 3.

 

Via Valle di Pogerola 58

 

IMG_7630.JPGItt már gyanús volt

   Az első döbbenet akkor ér minket, mikor az egyik hegyi szerpentin után először pillantjuk meg az Amlafi part sziklákba vájt kacskaringós útját, magasan a tenger felett. Szavakkal le nem írható az a panoráma, amit a kristálytiszta kék tenger valamint a Monte Cerrato oldalába nőtt házak és hajmeresztő utak egysége tár elénk, ámulattal adózunk a látványnak. Lassan kezdjük érteni Steinbeck szavait: “Feleségemmel egymás karjába kapaszkodtunk és hisztérikusan zokogtunk, miközben sofőrünk Signor Bassani egy kézzel fogta a kormányt és a vidék történetéből vett mesékkel szórakoztatott minket”.

IMG_7631.JPGAz első döbbenet

IMG_7635.JPGÉs a kiváltó ok

IMG_7628.JPGKanyarog

IMG_7640.JPGItt még széles

   Lassan közeledünk Mario-hoz, talán ha tíz perc lehet hátra azon az úton, ami első ránézésre sem alkalmas kétirányú közlekedésre. Egyik oldalon függőleges sziklafal mellette parkoló autókkal, másik felünkön a tenger, na nem közvetlenül mellettünk, hanem méterekkel alattunk. Ahol  kilencven fokos kanyart kell bevenni, ott senki sem lassít, a száznyolcvanasoknál sem, maximum rátenyerelnek a dudára, aztán lesz ami lesz, reménykednek, hogy nem egy busz jön szembe hasonló lendülettel. Először fel sem tűnik, nem látunk egyetlen külföldi rendszámú autót az utakon, szinte kizárólag helyi, szakadt, itt-ott törött kisautókkal van tele a környék. Szóval a tíz perces útból csinálunk majdnem egy órásat, belejátszik egy tolatás és egy pár eurós előre nem tervezett kiadás, a részleteket fedje a jótékony homály.

IMG_0812.JPGPogerola

IMG_8307.JPGMario apartmanja fent középen

IMG_8309.JPGKora reggeli hangulat

   Via Valle di Pogerola 58 a cím, ahol Mario vár ránk. Elhagyjuk a 20-as számot, aztán a 40-est, 50-est sorban, majd 52, 54 és 56. Vége az utcának, 58 sehol. Egy kis téren találjuk magunkat, az egész akkora, hogy egy autó kényelmesen, a helyi busz már csak  ipszilonban tud megfordulni. Kora délután van, forró a levegő, a,a buszmegállóban asszonyok várakoznak nagy cekkerekkel, a kávézó terasza teljesen üres, a tér szélén lévő mellvéden egy-két öreg üldögél. Egy robogós közeledik felénk, látva a tanácstalanságunkat, no meg a magyar rendszámot, hamar rájön, mi vagyunk az ő emberei. Ő meg a mienk, Mario arcán hatalmas mosollyal felrántja kocsink ajtaját és hangos üdvözléssel átölel minket, meglapogat, mintha rég nem látott rokonai lennénk. Felugrik a kék Vespára és olasz angolsággal magyaráz és mutogat, hogy kövessük, és már el is tűnik arra, amerről az imént jöttünk. Ha lehet, még az eddigieknél is keskenyebb útra vezet minket, szerencsére kiderül, hogy itt tényleg csak az jár, aki itt lakik, valóban nem fér el egymás mellett két autó. Későbbiekben találkozunk itt szembe kukásautóval és betegszállítóval is, de már rutinosan megoldjuk a problémát.

Vágatlanul

IMG_0793.JPGVia Velle di Pogerola 58 lakói

IMG_79931.jpgA kék darázs

IMG_0795.JPGAlkalmi zöldséges a főtéren

IMG_9058.JPGEsti hangulat

IMG_9056.JPGPogerola vacsoraidőben

IMG_9051.JPGA főtér színei


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ajánlom magamat
Egy kaptafára - mobil