Láthatatlan maffia 3.

Via Valle di Pogerola 58

Itt már gyanús volt

   Az első döbbenet akkor ér minket, mikor az egyik hegyi szerpentin után először pillantjuk meg az Amlafi part sziklákba vájt kacskaringós útját, magasan a tenger felett. Szavakkal le nem írható az a panoráma, amit a kristálytiszta kék tenger valamint a Monte Cerrato oldalába nőtt házak és hajmeresztő utak egysége tár elénk, ámulattal adózunk a látványnak. Lassan kezdjük érteni Steinbeck szavait: „Feleségemmel egymás karjába kapaszkodtunk és hisztérikusan zokogtunk, miközben sofőrünk Signor Bassani egy kézzel fogta a kormányt és a vidék történetéből vett mesékkel szórakoztatott minket”.

Az első döbbenet

És a kiváltó ok

Kanyarog

Itt még széles

   Lassan közeledünk Mario-hoz, talán ha tíz perc lehet hátra azon az úton, ami első ránézésre sem alkalmas kétirányú közlekedésre. Egyik oldalon függőleges sziklafal mellette parkoló autókkal, másik felünkön a tenger, na nem közvetlenül mellettünk, hanem méterekkel alattunk. Ahol  kilencven fokos kanyart kell bevenni, ott senki sem lassít, a száznyolcvanasoknál sem, maximum rátenyerelnek a dudára, aztán lesz ami lesz, reménykednek, hogy nem egy busz jön szembe hasonló lendülettel. Először fel sem tűnik, nem látunk egyetlen külföldi rendszámú autót az utakon, szinte kizárólag helyi, szakadt, itt-ott törött kisautókkal van tele a környék. Szóval a tíz perces útból csinálunk majdnem egy órásat, belejátszik egy tolatás és egy pár eurós előre nem tervezett kiadás, a részleteket fedje a jótékony homály.

Pogerola

Mario apartmanja fent középen

Kora reggeli hangulat

   Via Valle di Pogerola 58 a cím, ahol Mario vár ránk. Elhagyjuk a 20-as számot, aztán a 40-est, 50-est sorban, majd 52, 54 és 56. Vége az utcának, 58 sehol. Egy kis téren találjuk magunkat, az egész akkora, hogy egy autó kényelmesen, a helyi busz már csak  ipszilonban tud megfordulni. Kora délután van, forró a levegő, a,a buszmegállóban asszonyok várakoznak nagy cekkerekkel, a kávézó terasza teljesen üres, a tér szélén lévő mellvéden egy-két öreg üldögél. Egy robogós közeledik felénk, látva a tanácstalanságunkat, no meg a magyar rendszámot, hamar rájön, mi vagyunk az ő emberei. Ő meg a mienk, Mario arcán hatalmas mosollyal felrántja kocsink ajtaját és hangos üdvözléssel átölel minket, meglapogat, mintha rég nem látott rokonai lennénk. Felugrik a kék Vespára és olasz angolsággal magyaráz és mutogat, hogy kövessük, és már el is tűnik arra, amerről az imént jöttünk. Ha lehet, még az eddigieknél is keskenyebb útra vezet minket, szerencsére kiderül, hogy itt tényleg csak az jár, aki itt lakik, valóban nem fér el egymás mellett két autó. Későbbiekben találkozunk itt szembe kukásautóval és betegszállítóval is, de már rutinosan megoldjuk a problémát.

Vágatlanul

Via Velle di Pogerola 58 lakói

A kék darázs

Alkalmi zöldséges a főtéren

Esti hangulat

Pogerola vacsoraidőben

A főtér színei