Verona è qui, Verona bella 8.
Sirmione 2.
Nagypolgári
A San Pietro in Maviono templom Sirmione északi csücskének közelében fekszik, szomszédságban a város leghíresebb látnivalójával, a Grotta di Catullo-val, a római költő egykori villájával. Vagyis feltételezhető csupán, hogy az ő nyaralója volt ez a csaknem negyedszigetnyi területen elnyúló ókori épületmaradvány, de akárki is élvezte itt a Garda-tó nyújtotta pihenést, csak irigyelni tudjuk. A román stílusú San Pietro templomot zárva találjuk mire odaérünk, pedig gyerek még az idő, öt óra éppen hogy elmúlt talán. Megpihenünk az olajfák árnyékában és sorra figyeljük az ide felzarándokoló turisták csalódott tekintetét, akik hasonló cipőben járnak, mint mi.
Megbújva
A kedves kis román templom
Biztos zárva?
Via Faustina
Olajfák árnyékában
Visszabandukolunk az óvárosba, egyetlen célunk van már csak mára. Keressünk egy szimpatikus éttermet. Ellentétben Padovával (lásd itt) most bizonyos, hogy nem lesz nehéz dolgunk, itt egymás hegyén-hátán láttunk ristorantékat, trattoriákat vagy pizzériákat, amik ráadásul nyitva is vannak ilyentájt. A La Roccia mellet döntünk, praktikus az oka. István már messziről kiszúrja az étlapon fellelhető egyetlen számára kedves ételt: cotoletta vagyis „magyarul” wiener schnitzel. Rengeteg osztrák jár erre, most nem járhatunk úgy, mint San Marinóban, ahol rántott hús címen ehetetlen darált hús(?) nyesedéket kaptunk. Mi meg bármelyik olasz vendéglátóhely étlapjáról bármit tudunk választani, tehát már bent is ülünk az étteremben.
Kicsit görögös hangulat
Fejünk fölött Maradonát öleli boldogan Pietro Somma, mi pedig az elénk vonuló ételeknek örülünk legalább ennyire. Carpaccio és frissen sült rákocskák, pestós tészta, spaghetti aglio olio e pepperonico és természetesen cotoletta kerül az asztalunkra egy kancsó vörös bor társaságában. Remek ízek, mindenki elégedett lehet, jól sikerült ez a nap is.
Az isteni
Az carpaccio, te üsző!
Az egyik nagy kedvenc
Kényelmesen sétálunk vissza a parkolóhoz, útközben bambászkodunk még egy sort a kikötőben, megkóstoljuk a rengeteg fagylaltozó egyikének kínálatát, betérünk még pár templomba és lassan összegezzük a mögöttünk álló napokat. Verona, Vicenza, Asolo, Padova és a Garda-tó városai, Malcesine, Limone sul Garda és Sirmione, mind-mind egy újabb képzeletbeli gyöngyszem OlaszAországban gyűjtött élmény- füzérünkön.
Pedig sokan vannak
Nemzetközi kikötő
Ti amo
Ez is taxi
Sokadik cölöpfotó
Bekukkantva
Ami mindenhol van
Búcsú
NAPI OLASZ ABC 162. - SIRMIONE - Chilis csütörtök
[…] OlaszAország – ahogy mi láttuk 68. […]