Úri huncutságok 8.
Most pedig nem is erről akartam írni. Gondolatban már kész van egy bejegyzés egy müncheni hétvégéről, aztán meg jöhetne a következő a villányi Borzsongásról és a Stílusos Vidéki Éttermiségről, mégis közbejött egy új téma.
Balu kutya új társat kapott.
Döbbent tekintettel a kertben, „hova kerültem?”
4 éves német juhászunk lassan egy éve magányos – Szofiról könyvet lehetne írni, nem is próbálkozom pár sorban róla megemlékezni – a szomszédok is említették, hogy unalmában szétugatja a világot, úgyhogy eljött a pillanat, társ után nézünk. Azt az ötletet, hogy valami pedigrés, agyontenyésztett jószágot hozzunk haza rövid úton elvetjük, gyorsan megegyezünk egy menhelyes kutya örökbefogadásában. Lehetőleg ne legyen kölyök – nincs kedvünk újra végigjárni az összes ezzel járó problémát – de Balunál se legyen idősebb. Jó lenne, ha szintén német juhászkutya lenne, és mindenképpen szuka. Nem mintha szaporítani akarnánk őket, biztosak vagyunk az ivartalanítás csodájában.
Első feladat, Balu csontjának lenyúlása
Apropó német juhászkutya. Mindig is a kicsit furcsa, mondhatni nem tipikusan szép – és akkor most egészen finoman fogalmaztam – kutyákba voltunk szerelmesek, nem véletlenül volt egy shar pei az első közös kutyánk. Aztán gyakorlatilag akaratunk ellenére hozzánk került Balu, ez az ízig-vérig tökéletes német juhász és azóta nincs megállás. Úgyhogy az új kiscsaj is ebből a fajtából fog kikerülni, ez nem kérdés.
Játsszuk le!
És megvan a tökéletes megoldás: Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány. A weboldalon lehet válogatni az örökbe fogadható kutyák között, két lehetőséget találunk: Julit, a kicsit kövér 3 éves szukát és a szintén 3 év körüli Adélt. Az oldalon cím nincs, csak egy mobilszám, azt kell hívnom. Nem viccelek, legalább fél órás beszélgetésbe keveredek egy kedves hölggyel, elmondja náluk az első lépés, hogy elbeszélgetnek a leendő gazdával. Kik vagyunk, mit akarunk, miért akarunk kutyát, hol lakunk, milyen körülmények között, milyenek a szomszédok, ki figyel a kutyára ha elutazunk, stb. Tényleg nagyon alapos és mindenre kiterjedő a beszélgetés, csak ezután kapok egy másik telefonszámot, a telephely főnökét tudom elérni rajta. Vele újabb mélyinterjú, majd mikor megtudja, hogy az egyik kiszemeltünk Adél, röviden, de nagyon határozottam csak ennyit mond: „Kizárt. Adél egy őrült.” Vagyis idegenekkel bizalmatlan, mit bizalmatlan, egyenesen agresszív és támadólag lép fel mindenkivel szemben. Juli viszont most betegeskedik kicsit, valami vírust nyelhetett be. Megegyezünk, hogy azért másnap Baluval együtt elmegyünk a telepre, lesz ami lesz.
Itt még rendben van a világ rendje
Misi bácsi – a telephely gazdája – megfogja Balut és az autókázástól fáradt kutyánk gyakorlatilag észre sem veszi, máris Adél hatalmas kenneljében találja magát. Pár perces szimatolgatás után, mindkét kutya békésen nézelődik kifelé. Mi addig körülnéztünk a menhelyen. Korrekt, tiszta, kulturált körülmények között vár új gazdájára legalább húsz kutya, egy-egy kennelben legfeljebb hárman, de többnyire ketten vannak. Mindegyik ketrec tágas és feltűnően tiszta, Misi bácsi rendesen kezében tartja a dolgokat, nagyon meg vagyunk elégedve a látottakkal. Közben megismerkedtünk Julival is, szegény nagyon le van fogyva, de lassan majd összeszedi magát, itt van még Liza, az ordas szuka és Belmondo, akiről a honlapon többek között ez áll: „Nagyon karakán, határozott kan, és aki nem ért hozzá, azt meg akarja enni.” Sokan vannak még, mindegyik egy külön történet, Misi bácsi ismeri őket mint a tenyerüket, nem is kell kérdeznünk, mesél folyamatosan.
Változik a helyzet
Nekiindulunk a két kutyával egy hosszabb sétára, várva, hogy útközben megeszik egymást, de semmi. Úgy jönnek velünk egymás mellett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nem lesz itt gond, ezt már tudjuk. Még órákig szoktatjuk a kutyákat egymáshoz, közben Misi bácsi elmeséli a telephely és a saját történetét, sztorik a kutyákról, a faluról és az élet igazságairól. A kocsiba szoktatás is pillanatok alatt sikerül, nem maradt más hátra, mint a szerződés aláírása – igen szigorú és komoly feltételekkel lehet csak tőlük kutyát elhozni – aztán irány haza.
A konyha is az enyém?
Pár nap telt még csak el azóta, de a két kutya eddig békében és boldogságban éldegél egymás mellett, Adél szokja az új körülményeket – másfél éve élt a menhelyen – Balu fenekébe bújva csinálja amit a főnöktől lát. Más kérdés, hogy nem vagyok benne biztos, hogy a főnök-beosztott viszony sokáig ebben a felállásban marad. De ezt már bokszolják le ők egymás között.
Úgy néz ki, hogy a miénk