Verona è qui, Verona bella 5.
Malcesine – Monte Baldo
A Garda –tóval kapcsolatban évek óta fenntartásaim voltak. Először is, minek „kell” egy tó Olaszországba? Hacsak nem észak-déli irányban indulunk el, akkor pár órán belül valamelyik tengerpartra lyukadunk ki, szóval tavakra semmi szükség. Aztán a Trasimeno-tó (bővebben itt) felfedezése után egy picit megváltoztott a véleményem. Na de a második problémám a Gardával kapcsolatban pont a Trasimeno miatt született. Az umbriai „ötödbalaton” tökéletes példánya egy édesvízi pihenőhelynek, ennél nem lehet szebb a Garda-tó. Ráadásul északon van, belenyúlik a Dolomitokba, tuti meg lehet ott fagyni nyáron is. Aztán persze belátom a tévedésem. A Garda-tó jó hely, nem fogom most egymásra dobálni a jelzőket, legyen elég elsőre ennyi.
Torbole – curva nord
Újra süt a nap, semmi sem tarthat vissza minket egy tó körüli túrától. Északon kezdünk, onnan ereszkedünk lefelé a keleti parton. Az első döbbenet Torbole partjainál ér minket. Innen nyúlik déli irányba a Garda-tó, végig a part mentén hófödte csúcsok veszik körül. Igazán szürreális látvány a pálmafa és a havas hegycsúcs egy látómezőben. Hamarosan elérjük Malcesine külsőt, rettenthetetlen módon haladunk célunk felé, irány a Monte Baldo. Két etapban tervezzük letudni a feladatot. Kocsival felvonszoljuk magunkat, a via San Michele közepéig, ahol az óvárosból induló libegő első és egyetlen megállója van. Eldugott egy hely ez, tábla nem jelzi az irányt, útközben már magunk sem vagyunk benne biztosak, hogy jó felé megyünk.
Bea padja
Közvetlenül a partról indul a libegő, útközben megáll itt a San Michelén, innen féláru a jegy az 1760 méter magas csúcsig. Nyolcvan személyes, kerek felvonóba préselődünk be, nem érdemes jó helyet keresni magunknak ugyanis a kabin pontosan háromszázhatvan fokos fordulatot tesz meg a tengelye körül, amíg felér a végállomásig. Vagyis körpanorámás élményben lesz része mindenkinek.
Nem veszélyes
Ez vár fent
Míg lent a parton rövidnadrágos idő van, a Monte Baldon elkél a széldzseki és egy pulóver is jól jönne. Havas gerincen álldogálunk, a szél sem kímél minket. Gyönyörű a kilátás innen fentről a tóra, Malcesinére, a túlpartra. A tornacipőm nem számított egy májusi hógolyózásra, szerencsére akad majd váltózokni a csomagtartóban.
Na itt a tó
Lefújta a szél a hajamat
Malcesine felső
Fekete-fehér
Amalfi-érzés a túlparton
Ázott converse
Nem letaposott krókusz
Dolomitok
Régen ebbe nem biztos
A csúcsról nézve
Parti pálma
Együtt
Következik: Limone Sul Garda
Kyria
Több igen hasonló képünk is van:)). Nem győzök nosztalgiázni…
NAPI OLASZ ABC 84. - MALCESINE - MONTE BALDO - Chilis csütörtök
[…] OlaszAország – ahogy mi láttuk 65. […]
NAPI OLASZ ABC 171. - TORBOLE - Chilis csütörtök
[…] OlaszAország – ahogy mi láttuk 65. […]