Úri huncutságok 1.
Mint a húsleves/rántott hús/sült krumpli nemzedék tagjának, ha valaki néhány évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy bolondulni fogok a rozéra sült kacsamellért (vagy egyszerűen a „nyers húsért” – ahogy az a családi folklórban elterjedt) azt tuti hülyének, de minimum sznobnak nézem. Aztán úgy hozta az élet, hogy B. séf lett és a konyhájában állva megismerkedtem életem első kacsamelles szendvicsével. Az érzést gondosan őrzött boldogságkapszuláim közé zártam, közvetlenül a toszkánai Masaccio-ban töltött délután mellé, jól jön majd egy latyakos, szeles munkanapon beleszippantani egyet. Azóta is tart a szerelem, találkoztunk már füstölve és anélkül, céklamártással és szarvasgombával és eljött az idő, amikor itthon is nekifutottunk reprodukálni a lehetetlent. B. kedvesen és részletesen megadta a receptet és azt szigorúan követve eddigi szerda esti vacsoráink legjobbikát követtük el. Bodri kékfrankos válogatás erősen ajánlott hozzá, egyrészt bátorságot ad a sütéshez, másrészt kiváló kísérője az elkészült vacsorának. A végeredmény – B-t idézve – parádés.
A kacsamell már bevagdalt bőrrel, sózva, borsozva.
Hideg serpenyőben indult a sütés, amíg a bőre meg nem pirult.
Kevés fokhagymával és rozmaringgal együtt 8 percet töltött a 190-200 fokos sütőben.
Félbe vágva, szép rózsaszínűen szeletelés előtt.
Friss bagetten, brie és egy cseppnyi szarvasgombás olívaolaj társaságában.
